A napokban már játszottam ezzel a játékkal és azt kell mondjam ahogy telnek múlnak a napok és a játékban eltöltött órák száma , egyre jobban kezdem megkedvelni ezt az elsőre szokatlan, pörgős , eddigi játékaimtól messze álló játékot.

Ami engem nagyon megfogott benne az a grafika , a hanghatások és a kezdtekben nem észrevehető de most már egyre jobban megjelenő csapatszellem melynek hatalmas jelentősége van egy kör megnyerésében.

A mai nap játszottam vele másfél-2 órát és volt szerencsém egy jó szerverre felmenni ahol minden pozitivum megvalósult, a csapatok együtt mozogtak , ha tankbaszáltam vagy száltak a csapattársak megvárták egymást hogy például a tank gépágyujába is jusson valaki és igy halattak előre területről területre. Én javarészt sniperrel voltam ami számomra nagyon élvezetes volt hisz kilométerekről is leszedhettem szinte bárkit mind ezt úgy hogy maximum csak az ellenfél snipereseire kellett figyelnem, mert csak nekik volt esélyük megölni, azonban ami szintén tetszik hogy a távoli lövöldözésnek is megvannak a hátrányai amiket már Rettenettábornok emlitett hogy valósághűen kell célozni messzire vagy is feljebb mint ahogy az embert látjukt vagy ha fut akkor elé stb.. , ebbe úgy belejöttem hogy volt kör mikor legalább 7embert öltem meg vele halál nélkül , ami szintén jó még benne hogy ugyan a társaid nem látják de tudtuk nélkül is segithetsz nekik mint például mikor a csatatér szélén voltam bokrokban :) és fedeztem a társaimat, a tankjaink nyomultak előre a célpont felé , egyszer csak látom hogy az ellenfél felfut a tetőre ahonnan rpg-vel ki akarta lőni a tankot , de mielött megtehette volna kilőttem, ezzel is segitve társaim munkáját. A vége felé már úgy belejöttem a játékban hogy volt kör ahol 7 kitüntetést is kaptam és új fegyvereket.

Mindezek mellett az is lenyügöző számomra hogy szinte mindent teljesen szét lehet lőni ezáltal felfedhetjük az ellenfél snipereseit vagy csak szimplán megnézhetjük mivan "odaát" :). Eddig ismerősök közül csak Sethnielel próbáltam a játékot és mivel akkor leginkább együtt voltunk nem a csapattal nem arattunk nagy sikereket leszámitva mikor sniperkedtünk :) de azt kell mondjam két ember kevés bár milyen cél eléréséhez, úgy hogy remélhetőleg mai nap már Rettenettábornok is csatlakozik és kipróbálhatjuk milyen 3-an a játék.

Hirtelen ennyi jutott eszembe a játékról, biztos kifelejtettem még ezt azt ami negativ és pozitiv dolog. :) Akinek van kedve csatlakozni a játékhoz az töltse le és irjon :).

Szerző: Street^

9 komment

Címkék: bfbc2

A bejegyzés trackback címe:

https://vivalaresistance.blog.hu/api/trackback/id/tr311725446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tHUNder_ · http://www.swat-4.hu 2010.02.04. 08:21:04

Nekem már le van töltve 2 napja, de nincs kulcsom a játékhoz.
Akinek van egy felesleges beta key az elküldhetné mailen.
Már annyi jót írtatok a játékról hogy szívesen kipróbálnám én is :)

Street^ 2010.02.04. 09:29:37

@tHUNder_: Azok közül amit Slevin felrakott egyik sem jó már ?

slevinhun · http://blog.slevin.hu 2010.02.04. 19:58:32

én próbáltam azokkal egyik sem jó már.
így én elővettem a tarsolyombol egy másikat :D
egyébként a honlapon regelsz és kapsz ingyen kulcsot. legalábbis ezt irják.

Street^ 2010.02.05. 11:18:21

Annyira valóságos egy csomó dolog ebben a játékban hogy tegnap este mikor századjára megnéztem A Sólyom Végveszélybent a killeknél láttam hogy 50xp , fejesnél +30 :D

anshin 2010.02.05. 12:44:33

@Street^: Akkor lesz gáz... ha bemész egy bevásárló központba.. tüzet nyitsz a ladistától kapott AK-val... és ugyanezt látod ;ĐĐĐ

Street^ 2010.02.05. 12:46:55

@ReTTeneTabornoK: Na jah az tényleg gáz lenne , de Laditól elfogadnám az AK-t ha adni :D

slevinhun · http://blog.slevin.hu 2010.02.05. 17:56:13

ma zuzhatunk együtt közösen valamit csak a neveiteket mondjátok már meg a játékban.

tHUNder_ · http://www.swat-4.hu 2010.02.05. 22:32:36

Valaki nem tud kulcsot szerezni?
Egyik linken sem igényelhető már :S

Játszhatnékom van, de lassan feladom.
süti beállítások módosítása