Tom Clancy's The Division

2016.07.29. 19:34

A Batman: Arkham Knight után (melyet majdnem végigjátszottam, de a Riddler trófeákat a fene fogja begyűjteni) nehezen szántam rá magam a Divisionra. Kénytelen voltam, hirtelen nem tudtam jobb játékot kitalálni magamnak. Eleinte próbáltam a Bf4-et, de csak 1-2 kört bírtam ki, aztán inkább mindig kiléptem a sok csipa miatt.

Aztán letöltöttem ezt. A játékot megjelenéskor vettem meg egy munkatársam ajánlására, de a coop móka elmaradt, együtt soha nem játszottunk, ezért egyedül toltam csak. Pár napig. Sajnos akkoriban nem jött be, bár a sztori egész jól végig van vezetve, de akkor is: sablonos. Tehát pár nap múlva félretettem, mondván, később folytatom.

Eljött az ideje, kissé félve, szinte utálkozva vettem elő ismét. Ennek oka az lehetett, hogy időközben olvastam a magyar gémer-fórumokat elöntő panaszáradatot, melyek szar játékmenetről, ronda grafikáról, rengeteg csalóról, a DZ baromságáról szóltak.

Nos, azt kell mondanom, félelmeim alaptalanok voltak.

Kezdjük az elejéről. A játék gyönyörű. Istentelenül szép grafikája, gyönyörű effektjei vannak...és ez csak a ps4-es verzió, a PC-s sokkal durvább megfelelő gép esetén. Az időjárás, a napszak folyamatosan változik, van, hogy a havazástól és a ködtől nem látok el 20 métert sem, az ellenfeleket sokkal előbb hallom meg, mint látnám. Ez fordítva is igaz. A város -eltekintve a történtektől- és, az utcán civilek guberálnak, kutyák mászkálnak, néha segítségre szoruló emberek jönnek oda hozzánk. A különféle bandák néha egymással háborúznak, esetleg a járőröző katonákkal. Néha civileket lőnek le, előzetes figyelmeztetés után. Rengeteg épületbe bemehetsz, kifoszthatod, elbújhatsz bennük. Rohadt hangulatos.

A városrész negyedekre van osztva, mindegyik negyedben található egy védett rejtek, ahol felfegyverezheted magad és küldetéseket vehetsz fel. Van egy főbázis is, amit a küldetéseken szerzett pontokból tudsz fejleszteni, ezáltal újabb képzettségeket feloldva, melyek segítenek a további harcokban. A küldetések eleinte változatosak, de idővel szerintem elég ismétlődőek lettek. Vannak továbbá fő-küldetések is, melyek a sztori szempontjából fontosak.

Rengeteg fegyver -pisztoly, karabély, sörétes, mesterlövész, gépfegyver- van a játékban és mindegyik egyedileg átalakítható, fejleszthető. A változatosságra igazán nem lehet panasz.

A főszálat végigküzdve sem nyugodhatunk a babérjainkon, rengeteg mellékküldetés van még és 30-as szintet elérve napi, heti küldetések is előkerülnek, kaphatunk kiemelt célpontokat is. Unatkozni biztosan nem fogok jó ideig. És akkor ott van még a Dark Zone (magyarban: Fekete Zóna).

A DZ a játék PVP része. A sztori szerint Manhattan belső része volt a vírus gócpontja, itt tört ki a járvány először, itt jelentek meg a fosztogatók a legnagyobb létszámban. A rendfenntartó erők egy ideig úsztak az ár ellen, aztán megszületett a döntés: körbefalazták az egészet a 'csába a'la B13. Egy No Go zóna...Itt vannak a legdurvább AI ellenfelek, a legjobb droppok és itt bizony már van PVP is, lehet lőni a többi ügynökre. A megszerzett javakat helikopterrel kell kimenekíteni, azok egy fertőtlenítés után kerülhetnek csak hozzánk.

A játékosok lőhetnek egymásra és sajnos/szerencsére lőnek is. Ad egyfajta varázst a játéknak, ahogy osonsz végig az utcákon teli zsákkal, imádkozva, hogy ne kerülj egy nagyobb csapat látókörébe és nehogy rád akadjon egy vérszomjasabb "társad". Ha lelőnek, bukod a cuccod, ha felakasztod a helire, de levágják róla, bukod a cuccod, piszok izgalmas. Itt jön be a rengeteg síró. Sokan követelik, hogy a játék PVP része legyen elválasztva a PVE részétől. Pedig el van, a DZ-be nem kötelező belépni, csak ha jobb cuccokat akarsz szerezni. Sokan panaszkodnak továbbá a rogue játékosokra (azok, akik megfelelő mennyiséget lőnek bele egy másik ügynökbe, ezzé válnak, a térképen azonnal megjelennek és szabadon lőhetőek). Nekem sem tetszik, utálom, ha hátba lőnek, de ezzel sajnos együtt kell élni, egy valódi apokalipszis alkalmával sem történne másként.

Röviden ennyi lenne. A játék nekem nagyon tetszik, mindig van valami újdonság, amit még nem láttam, a DZ meg egy olyan szint, amibe csak alig-alig mertem eddig bele kóstolni.

 

Szerző: ladista

Szólj hozzá!

Címkék: division

Visszatértem!

2016.07.12. 10:38

Kedves 0 olvasó, örömmel jelentem be, hogy a blog területére visszatértem!

Játékszokásaimban jelentős változás következett be: szinte teljesen átálltam az erős sötét, konzolos oldalára, az utóbbi években Playstationon töltöm az időmet, számítógépet leginkább csak böngészésre használom.

A régi ismerősökkel, netes haverokkal megszakadt a kapcsolat.

Slevin egy komoly vita után (amiben sajnos én is teljesen benne voltam) eltűnt, egy ideig a World of Tanks-ben igazgatta klánjait, manapság nem tudom, mivel játszik.

Anshinnal még tartom a kapcsolatot, havonta-két havonta váltunk neten pár szót, mindig húzza az agyamat, hogy átpártol konzolra, de nem fog soha, ismerem :)

Street szintén eltűnt, manapság a motorozás szenvedélyének él, szerintem nem nagyon játszik már.

Slezi már 2010-ben lelépett, steamen szoktam látni, de a kapcsolat teljesen megszakadt.

Tomóval az utóbbi években egy szót sem beszéltem, nem tudom, mi van vele, pár hónapja Battlefield4-el játszott néhány kört.

Debilon  sem játszik már annyit, mint régen, de vele legalább találkoztam személyesen tavaly.

Rush szintén eltűnt a látókörömből, talán a szakadáskor ment Slevinnel, nem emlékszem pontosan.

Sajnálom amúgy, jó kis társaság volt, kár, hogy senki nem volt hajlandó kompromisszumra, mindenki ment a saját feje, önös érdeke után.

 A blogot a továbbiakban egyedül fogom szerkesztgetni saját örömömre.

 

Szerző: ladista

Szólj hozzá!

Címkék: vlr

Tisztelt látogatók, kedves olvasók!

Örömmel jelentem be, hogy végre sikerült elindítanunk weboldalunkat, amely mostantól kezdve az elsődleges hírmegosztónk lesz, Kérlek Titeket, továbbiakban az oldalunkat látogassátok!

Eme blog ebben a formában megmarad, de új bejegyzést már nem írunk bele.

A weboldal címe: www.vivalaresistance.hu

Találkozunk ott!

Gratulálunk!

2010.08.21. 16:01

 

 

Gratulálunk ladista bajtársnak, hogy ma, 2010 augusztus 21-én, 16 órakor házasságot köt élete párjával! Sok boldogságot kívánok nektek a vLr minden jelenlegi tagja nevében!

 ERŐT, EGÉSZSÉGET! ;Đ

Alien Swarm

2010.08.09. 20:28

 Találtam egy érdekes játékot Steamen, ami ráadásul ingyenes. Left 4 Dead-hez tudnám hasonlítani, a különbség annyi, hogy az egész akciót felülről látjuk, de ugyanúgy 4 játékosra tervezett CO-OP mapok vannak benne. Itt egy rövid videó:

No Man Left Behind

2010.07.30. 18:14

Sokaknak valószínű nem mond semmit a cím (No Man Left Behind).

Szerző: slevinhun

4 komment

Címkék: film bfbc2

Map pack #5

2010.07.29. 10:41

Hölgyeim és uraim!

A VIP Map Pack 5 megjelent! Harcolj az M-COM-ért a White Pass-on "Rush módban" vagy foglald el és taktikusan védd a zászlókat a Nelson Bay-en "Conquest módban"!

Szerző: slevinhun

Szólj hozzá!

Címkék: map bfbc2

Bad Company 2 Map Pack #5

2010.07.27. 23:28

Rosszhír a jóhírben. Július 28-án megjelenik egy map pack amit a játékon belüli store-ban szerezhetünk meg.

Szerző: slevinhun

3 komment

Címkék: map bfbc2

A mai nap láttam egy érdekes bejegyzést és ehhez tartozó 2 videót amin azt elemzik, hogy lehetségesek azok a dolgok amik egyébként képtelenségnek tünheznek.

Annak idején, mikor elkezdtünk játszani a BC2 béta demójával, még nem mertem arra gondolni, hogy esetleg ismét kialakulhat valami normális játékos társaság, ami a klánosdizás egyszerű, már-már gyerekes vonatkozásán túl nőve, képes fennmaradni. A vLr –t alkotó embereket végig nézvén, sose mertem volna fogadni, hogy egy ilyen összetételű banda képes egységet alkotni, ám úgy tűnik a mai "normákkal" szembeni egységes "ellentétünk", egységgé képes kovácsolni ezt a kis közösséget.

Keserűség

2010.07.21. 10:04

A magyar Battlefield oldalon (direkt linket szándékosan nem teszek be) fut egy cikksorozat a magyar Bad Company 2 szerverekről.

Szerző: ladista

3 komment

Címkék: vlr bfbc2

A legalja...

2010.07.18. 19:32

Szintén SG fórumról egy igazán elmés hozzászólás, hogy a kommentelő szerint miért van elrontva a HC mód BC2-ben:

Szerző: ladista

11 komment

Címkék: bfbc2

SG, de csak mert...

2010.07.10. 16:24

SG de csak mert... mert 24 óra mire először írhatok a forumba, és ha már megírtam, valahova ki kell tennem, akkor kiteszem ide.... Szóval ez egy kis írás, az SG fórumában elhangzottakra...

Szerző: anshin

1 komment

Címkék: vlr bfbc2

Érdekes felfogások

2010.07.06. 14:20

A napokban megakadt a szemem két "nagy" magyar BC2 közösségi fórumban megjelent hozzászóláson. A hozzászólások nagyjából arról szóltak, miért normál módban játszanak a kommentelők. Az egészről..sőt az egész BC2 közösségről a véleményem a "bőveben" után olvasható.

Szerző: ladista

19 komment

Címkék: bfbc2

bajszatlan - újratöltve

2010.06.23. 01:22

Én szó szerint idézem a kérdéses irc naplót, nem részleteiben kiragadva. Szóval popcorn, kóla, hátradől:

AZ EA terms-ről pár szó

2010.06.21. 10:12

Az elmúlt napokban feltűnt a szerveren pár nagyokos, akik a sniper rifle tiltásra EA szerver ROE-ra hivatkoztak. Vettem a fáradságot és megkerestem, ennek fényében született az alábbi szösszenet.

Szerző: ladista

5 komment

Címkék: bfbc2

Szóval tHUNder "barátunk" bealkotott. A hozzászólásait lejjebb beidézem, véleményem róla szintén a "tovább" megnyomása után található.

Szerző: ladista

3 komment

Címkék: vlr bfbc2

 Éjszaka játszottunk 1et, Street, Tomo, Slezi, és jómagam...miútán megcsináltuk 2en Street gépét(tényleg fizettségről nem is volt szó még:D)

Szerző: Rushyk

2 komment

Címkék: vlr bfbc2

Gondolatok...

2010.06.18. 12:30

Erőszakra írok pár sort, ne mondogassa neke anshin, hogy csak ő írta le a gondolatait :P

Szerző: ladista

11 komment

Címkék: vlr bfbc2

Base Raperek Kiskátéja

2010.06.18. 12:17

Kétnapos pályafutásom alatt hamar megtanultam mi az a base rape. Már az első nap egy public szerveren arra lettem figyelmes, hogy nem tudok spawnolni. Jobban mondva tudok, csak amint újjászületek - hosszú haj, és szakáll nélkül :P -, azonnal meghalok. Egy tank tökéletesen befészkelte magát a bázisunkra, és irtotta a frissen feltámadó embereket.

A vuvuzela helyes használata

2010.06.16. 19:01

Szerző: Rushyk

1 komment

Címkék: vb2010

vLr BC2 szerver

2010.06.11. 13:16

Örömmel jelentem be, hogy -igaz, hogy egyenlőre csak egy hónapra- van ranked BC2 szerverünk.

Elérhetősége:

IP: 94.75.249.99:19567

Egyszerűbb a szerverkeresőben rákeresni a vLr-re. A szerver 16 slotos, mert úgy gondoltam, hogy a játszó többség ezt támogatja. Mapok és módok bármelyek lehetnek, szóljatok és váltom is. Jelenleg Atacama Desertre tettem. Egy hete fut, sajnos rossz tapasztalat, hogy szinte a kutya sem látogatja a gametracker szerint. Bíztató jel Debilon története, hogy amikor próbaképpen felugrott a szerverre, perceken belül csatlakoztak hozzá ketten-hárman.

Kérnék mindenkit, akinek lehetősége van rá: reklámozza mindenhol.

Estefele - hétvégén viszont tolhatnánk rajta pár kört, legrosszabb esetben lesz egy jó kis helikopter párbaj vagy tankcsata :)

Hajrá! Hajrá! Látogassátok!

edit:

Rush javaslatainak hatására a szerver beindult. Az utolsó 12 órát tekintve fullra volt járatva. HC mód, csak Atacama fut rajta. Köszi, Rush :)

Szerző: ladista

29 komment

Címkék: bfbc2

BC2 - ladista szemszögéből

2010.05.21. 23:25

Végre...sikerült egy "kis" mani befektetésével a régi (őskövület) gépemet lecserélni egy alsó-középkategóriasnak mondhatóra. Phenom II x2, 2giga ddr3 ram 1300mhz, egy egy gigás ati5670 és egy újnak ondható, 19 colos lcd monitor (a hardwer összeállításánál segédkezőknek, tanácsadóknak ezúton is thx).

Szerző: ladista

13 komment

Címkék: bfbc2

Egy cb admin becsülete...

2010.05.20. 20:45

Tegnapelőtt hajnalban egy holland srácot kapott el a Punkbuster aimbot miatt. Ez nem is lenne nagy hír, de ez a fiatal nem más mint az ismert e-sport oldal a ClanBase BFBC tagozatának egyik főadminja, {#nl} Owning. Úgy látszik ez hét a nagy lebukásokról szól, láthatjuk végre, hogy működik a Pb a Bad Company 2 alatt.

 
Ban Information
General Information
Date Added May 9, 2010 4:11 pm
Game Battlefield Bad Company 2
Links ID 171867
Appeal Status Closed - Denied
Violation Data
Type EvenBalance Violation
GUID fb2ebe3f3ef641297889bebe7f49ed3f (MPI)
Alias Owning (GT | GM)
IP Address 83.85.*.160
Violation VIOLATION (AIMBOT) 50116
Streaming Source
Team NCe
Server IP 213.163.68.130:19568 (MSi | GT | GM)
Server Desc Next-Century eSports #1
Evidence
Server Logs
->PBSV: VIOLATION (AIMBOT) #50116: Owning (slot #2) Violation (AIMBOT) #50116 [fb2ebe3f3ef641297889bebe7f49ed3f(-) 83.85.*.160:10000]
 
 
 
 

 

Forrás: http://www.battlefield.hu

Hihetetlen, hogy már egy cb admint is elkapott a pb csalás miatt. Egyben örülök is, hogy legalább -ki tudja milyen hatékonysággal- működik és eddig látványos eredményeket ért el. A jó hír, hogy a holland genya helyett a magyar Team Gigabyte csapatából tRUStY lett a conq és rush mód cb adminja.

Szerző: ladista

Szólj hozzá!

Címkék: bfbc2

Alakul ez...

2010.05.16. 21:08

Örömmel jelenthetem be, hogy a BC2 részleg (ha egyáltalán létezik még) két újabb taggal bővül. Név szerint Debilon (esetében az "örömmel" jelzőt elhagynám :D ) és ladista.

Mivel Debilon is megvette a játékot, kéretik felkészülni a TK hegyekre, "véletlen" agyonlövésekre és a "belefutottál" magyarázatokra....de jó is lesz :D

Egyben remélem, hogy a kis BC2 csapat visszanyeri aktivitását, mert az elmúlt hónap(ok)ban meglehetősen leültünk. A közös játék következtében talán kicsit több közös téma lesz.

Szerző: ladista

8 komment

Címkék: vlr bfbc2

süti beállítások módosítása